Szlovákiai Magyar Adatbank » Tudástár Tudástár – Szlovákiai Magyar Adatbank

Tudástár

Az Adatbank célja, hogy korszerű tudásanyaggal segítsük a szlovákiai magyarsággal foglalkozó kutatókat, szakembereket és pedagógusokat, valamint az általunk felhalmozott, alkalmazott és ajánlott tudásanyagot széles körben hozzáférhetővé tegyük elektronikus formában is.

A (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig

Lexikonunk a Csehszlovákiában, ill. Szlovákiában élő magyarokkal kapcsolatos információk, adatok lehető legszélesebb körű összegyűjtésére vállalkozott. Címéből adódóan a szerkesztők, illetve a szerzők azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy a lexikon feldolgozza a Csehszlovákia megalakulásától napjainkig terjedő időszakot. A 2014-ben azonos címen megjelent könyv bővített változata.

Kronológia 1918-tól napjainkig

A (cseh)szlovákiai magyarok történeti kronológiája 1918–1944 (Összeállította: Popély Gyula), A (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája 1944-1992 (Összeállította: Popély Árpád), A kárpátaljai magyarság történeti kronológiája 1918-1944 (Összeállította: Fedinec Csilla), Kronológia 1993–2004 (Megjelent a Magyarok Szlovákiában c. sorozat második kötetében. Összeállította: Orosz Márta), Nemzeti és etnikai kisebbségek Szlovákiában 2005, 2006, 2007 (A Fórum Kisebbségkutató Intézet évente jelentette meg. Összeállította: Lelkes Gábor, Simon Attila, Popély Árpád)